Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fonyód
 
Balatonboglár
 
Balatonfenyves
 
Badacsony
 
Kis-Balaton-Kleine-Balaton
 
Nevezetességek-Sehenswürdigkeiten
A fonyódi séták kiindulópontja a város központjában található vasútállomás. Az épület falán található a Kaposvár-Fonyód vasútvonal 1896-os indításának emlékére a 100. évfordulón állított tábla. A vasúti közlekedés Kaposvár és Fonyód között 1896. július 15-én indult meg s hozta magával a fürdőélet fellendülését.

A vasútállomástól délre, a kikötőben, a Hajóállomás díszes épületét 1913-ban Káli Nagy Dezső mérnök, balatoni kikötő-felügyelő tervei alapján építették. A Balaton felé haladva látható Lányi Antalnak, a Balaton első átrepülőjének tiszteletére állított emlékoszlop, tábla, aki Badacsony és Fonyód között 1911. augusztus 28-án elsőként repülte át a Balatont. A parton áll Kiss István Páros akt (Emberpár) című szobra.

ImageA móló 1897-ban épült, amelyet tervezője, Scholcz Gyula műszaki főtanácsos igen helyes esztétikai szépérzékkel a Gulács-hegy merőleges középvonalának irányított. Ezt a kövekből felhányt mólót 1906-ban átépítették, majd hullámtörő létesítésével a mai korszerű kikötőt alakították ki, amely a Balaton part leghosszabb mólója, 464 méter.

A kikötőben található a Zenepagoda, amelynek harangjátéka szórakoztatja az ott megpihenőket.

A kikötőből kelet felé haladva a Fürdő utcában a Villa Galéria falán látható az épület egykori tulajdonosának, Németh Istvánnak, Kaposvár első polgármesterének emléktáblája, aki az 1910-es évekig ebben a villában töltötte nyarait, manapság egész nyáron át változatos kiállítások várják az érdeklődőket benne.

Image
A vasútállomással szemben van a Millecentenáriumi park és a Díszkút, amely balatoni madarakat formáz. A parkban az Ülő nő szobra, a járda mellett az 1956-os forradalom emléktáblája látható. Ugyanitt áll az egykori Vasúti Szálloda, amely 1897-ben épült. Több évtizeden keresztül szálloda és vendéglő volt, 1985 óta középiskolai kollégium. Az első Anna-bálok színhelye, falán emléktábla.


Image
Az épülettől kelet felé haladva a Dísztérre érünk, ahol a Zsolnay kút csobogó vize kedvelt hűsítő a nyári melegben.

A Dísztérrel szemközt áll a Mátyás Király Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola épülete, az 1980-as évek végén a gimnázium átépítését a Makovecz-irodában dolgozó Salamin Ferenc építész tervezte, s elnyerte mai formáját. Itt, a Hunyadi János utcán haladva látható egy régi nyaraló falán Fodor András költő emléktáblája, aki Fonyódon írta verseit, s ezer szállal kötődött a városhoz.
Ha a Vasútállomástól a Szent István utcán végigmegyünk, eljutunk az országban egyedülálló Fácánosi palánkvárig, ahol a török idők emléke, Magyar Bálint várkapitány vitézsége ma is elevenen él a nyaranta megrendezett Hadijátékokban. Ugyanitt fekete márvány obeliszk őrzi a törökverő hősök emlékét. A palánkvár déli végében állnak a Fonyód várossá avatásának 10. évfordulóján, 1999-ben ültetett tölgyfák.

A palánkvártól nyugatra a Lenke utca 21. sz. alatt áll Fonyód egyetlen, máig is megmaradt népi műemlék épülete, a közel 200 éves Présház-étterem. A birtokos Lengyel család építtette az 1800-as évek legelején a szőlőbirtok kiszolgálására.



Ha a Vasútállomástól a Szent István utcán végigmegyünk, eljutunk az országban egyedülálló Fácánosi palánkvárig, ahol a török idők emléke, Magyar Bálint várkapitány vitézsége ma is elevenen él a nyaranta megrendezett Hadijátékokban. Ugyanitt fekete márvány obeliszk őrzi a törökverő hősök emlékét. A palánkvár déli végében állnak a Fonyód várossá avatásának 10. évfordulóján, 1999-ben ültetett tölgyfák.

A palánkvártól nyugatra a Lenke utca 21. sz. alatt áll Fonyód egyetlen, máig is megmaradt népi műemlék épülete, a közel 200 éves Présház-étterem. A birtokos Lengyel család építtette az 1800-as évek legelején a szőlőbirtok kiszolgálására.



Ha a vasútállomástól a József utcán indulunk az út jobb oldalán a Testvérvárosi park utunk első állomása. Itt láthatóak Fonyód testvérvárosainak (Leipheim, Borszék, Novi Vinodolski, Érsekújvár) címerei és zászlai, valamint a távolságukat és irányukat mutató tábla.

Az útról jobbra letérve az ún. Birka lépcsőre a Panoráma sétányon végighaladva egészen a bélatelepi villasorig juthatunk.

A József utcán az ország mondhatni legszebb szerpentin útjának emelkedőjén haladva a Valkó kilátónál pihenhetünk és megcsodálhatjuk a lenyűgöző szemközti panorámát. A kilátó után találjuk közvetlenül a Kripta villát, amelynek legendája évtizedek óta elérzékenyíti a látogatókat. A beteljesületlen szerelem arra késztette a kedvesét elvesztő férfit, hogy a maga s elhunyt szerelmének alakját kő-nászágyba faragtassa.

Az út baloldalán az erdélyi fatemplomokat idéző, 1936-ban épült protestáns templom áll. Előtte a II. világháborúban elhunyt polgári áldozatok nevét tartalmazó kopjafa emlékezik Fonyód mártírjaira. Innen a Sipos hegy tetejére az erdei úton juthatunk fel a Kilátóba, ahonnan lenyűgöző kép tárul elénk Keszthelytől Keneséig - a Balaton-parton egyedül erről a helyről - láthatjuk az egész Balatont. A Sipos hegy sétányain, az Erdei tornapályán elhelyezett táblák segítségével kedvünkre megmozgathatjuk végtagjainkat.

A protestáns templomtól nem messze a József utcáról jobbra lekanyarodva a Templom utcában láthatjuk az 1902-ben épült katolikus templomot (falán emléktábla), mellette a fából faragott Jézus szobrot.

A templom után továbbhaladva a Kossuth-erdőbe érünk, ahol Benedek György szobrászművész, Fonyód I. és a II. világháborúban elesett katonáinak emlékére emelt monumentális munkája áll. Az erdővel szemközt látható az 1940-ben felépült Magyar Bálint Általános Iskola akkor még mint polgári iskola. Az 1980-as évek második felében a szintén a Makovecz-irodában dolgozó Zsigmond László építész tervei alapján átaépítették jelenlegi állapotába. A parkjában az 1848/49-es szabadságharcra emlékeztető kopjafa áll.

A Kossuth-erdőből a Bartók Béla utcán sétálva a volt Velics-villa falán Szinyei Merse Pál táblája őrzi emlékét annak, hogy a nagy festő 1916 és 1917 nyarát ebben a villában töltve nyolc képet festett Fonyódról és a Balatonról. Az épületben működik a Fonyódi Múzeum, amely a Balaton állat- és növényvilágát, a Tó természetvédelmét, kultúrtörténetét, Fonyód helytörténetét és néprajzát bemutató állandó kiállítással, és rendszeresen megújúló időszaki tárlatokkal várja a látogatókat. A múzeumról bővebben: http://muzeum.fonyod.hu Ha a Vasútállomástól a Szent István utcán végigmegyünk, eljutunk az országban egyedülálló Fácánosi palánkvárig, ahol a török idők emléke, Magyar Bálint várkapitány vitézsége ma is elevenen él a nyaranta megrendezett Hadijátékokban. Ugyanitt fekete márvány obeliszk őrzi a törökverő hősök emlékét. A palánkvár déli végében állnak a Fonyód várossá avatásának 10. évfordulóján, 1999-ben ültetett tölgyfák.

A palánkvártól nyugatra a Lenke utca 21. sz. alatt áll Fonyód egyetlen, máig is megmaradt népi műemlék épülete, a közel 200 éves Présház-étterem. A birtokos Lengyel család építtette az 1800-as évek legelején a szőlőbirtok kiszolgálására.




 
Óra-Uhr
 
Naptár-Kalender
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Számláló-Zahlen
Indulás: 2007-08-10
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77